Sylvia B. K. munkáiból
Mert olvasni jó, de írni még jobb!
Rosszcsont Robi egy pajkos kisfiú, aki nagyon szeret óvodába járni. Főleg akkor, amikor az óvónénik különböző játékokat találnak ki nekik. Egyik nap azzal fogadják a gyerekeket, hogy akadályversenyt szerveznek a részükre. És ez a foglalkoztató mesekönyv pont ezt meséli el, óvódásoknak szóló könnyebb-nehezebb feladatokkal. És gondoltad volna? Rosszcsont Robi valóban egy óvodás kifiú, és épp az én fiam.
A füzet megrendelhető a TKK üzleteiben, és az interneten!
*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***
"Pónifarm" lovakról szóló mese, itt ovasható!
*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***
Pajkos Dávid a kiskirályfi
Hol volt, hol nem volt, a hetedik határon is túl élt egy hatéves forma fiúcska, Dávid. Kinézetre ugyan cseppet sem különbözött a többi korabeli kislegénytől, mégis volt benne valami egészen különleges, mert olyat tudott, amit senki más. Egy átlagos óvodásból királyfivá változott, de nem is akármilyenné, hiszen bátorságáról, merészségéről a tizedik uradalomban is beszéltek. Na de nem ám csak holmi pletyka szinten, mert a mi Dávidkánkat úgy emlegették, mint a nagy fenevadak ellenfelét. És ez nem volt véletlen. A kis óvódásunk ugyanis már számtalan vad és félelmetes vadállatot győzött le rettenthetetlen királyfiként.
De ne szaladjunk ennyire előre, inkább kezdjük a legelején.
Dávidka épp lefekvéshez készülődött odahaza. Kimerítő és fárasztó napja volt az óvodában, mert farsangi mulatságot tartottak. Minden kisgyerek beöltözött és táncoltak, rohangáltak egész délelőtt. Aztán pedig tovább mulatott itthon a kisöccsével, így mire este lett, igazán elfáradt már. Szeretett volna minél hamarabb ágyba bújni és aludni végre, de a szobájában sötét volt és ez megrémítette.
- Anya! Kiabálta kétségbeesetten – Nagyon sötét van. Félek! Így nem tudok elaludni. Anyukája a fejét csóválva ment be Dávidkához és megsimogatva a fejét leguggolt hozzá. - Nagyfiú vagy már, és nincs mitől félned, hiszen itt vagyok a közelben. Lehet, hogy a szobádban sötét van, de a nappaliból elég fény szűrődik be. Aludj csak!
- De anya! Mi van ha... - kezdte volna a minden este elmondott kifogásokat a fiú, de az édesanyja leintette.
- Kisfiam! Hunyd le a szemed s gondolj valami nagyon szépre. - azzal megpuszilta gyermeke homlokát és kiment a szobából.
- Na, mintha az olyan egyszerű lenne! - morgolódott Dávid csendesen, de azért szófogadóan lecsukta a pilláit.
Nem tudta aludt e vagy sem, de mikor újból felnézett, már nem az ágyában feküdt, hanem egy különlegesen gyönyörű, hatalmas fekhelyen, amin nemhogy Dávid, de az egész család elfért volna. És ez még nem minden, hiszen akármerre nézett, színaranyból volt minden. A tükör kerete, a falon lógó képek rámái, az asztal és székek lábai, a szekrények fogantyúi mind-mind színaranyból voltak. És maga a szoba legalább akkora volt, mint odahaza a nappali, pedig az valóban nagy volt. De ez még mindig nem okozott akkora meglepetést neki, mint a saját kinézete. Mert amikor felkelt és odalépett a tükör elé, nem is önmagát, hanem egy díszes, felfegyverzett lovagot látott. Lovagot? Nem, mégsem, mert sokkal inkább hasonlított egy délceg királyfira. Ezt a tényt felismerve Dávidnak még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Hát még mikor a szolgák beléptek a szobába és „Mit óhajt felség?” felkiáltással körülugrálták. Így, mire észbe kapott már palást volt a vállán, fegyver a derekán, és korona a fején. Csak ámult és bámult, nem tudta mitévő legyen. Ám amikor a szolgák elhagyták a szobát, egy furcsa kinézeti kismanó ugrott elő a tükör mögül.
- Incsere, bincsere mit félsz már? Ez az ország csak rád vár. Királyfivá lettél fiú, bátor, erős, merész ifjú.
Dávidka döbbenten nézte a szökdelő manót és azonnal rájött, hogy csakis ő állhat a különös rejtély mögött. - Mi történt velem? Miért lettem királyfi, és hol vagyok? - kérdezte kíváncsian.
- Incsere, bincsere mit kívánsz, egy csapásra valóság. Félelmeid messze szálltak a királyságod világában.
- A királyságom? Hiszen én még gyerek vagyok.
A manó erre a válaszra odaállt Dávid mellé, és ő is a tükörbe nézett. - Incsere, bincsere tátott száj. A gyermek királyfivá vált. Nosza rajta, örülj néki, s tedd amit kell ma éjfélig.
- Éjfélig?
- Incsere, bincsere az idő jár. Éjfélig vagy csak király. Aztán ébredsz újra otthon, túl leszel már minden gondon. Incsere, bincsere indulj már! A harcmező téged vár. Fenevadak nagy seregét legyőzheted. Indulj tüstént!
Dávidka még szeretett volna megtudakolni néhány dolgot, de a manó ahogy érkezett, olyan hirtelen távozott is. Így a kiskirályfi nem tehetett mást, sóhajtott egyet és elindult, hogy szembeszálljon a veszéllyel. És csak ekkor tűnt fel neki, hogy cseppet sincs benne félelem. Bátornak, merésznek érezte magát, mintha nem is egy kisfiú lett volna. Ez az érzés merőben új volt a számára, és olyan boldogsággal ruházta fel, hogy ettől az ereje megkétszereződött. Palotája kapuján kilépve egy tucat mérges, vicsorgó fenevaddal találta szembe magát. Olyan csúnyák voltak és olyan mérgesek, hogy attól a legerősebb ember is megijedt volna. De Dávid királyfi még csak meg sem rezzent, hanem elővéve a kardját odasuhintott az állatoknak. Lendített egyet, lendített kettőt, és a fenevadak fele holtan esett össze. Suhintott egyet, suhintott kettőt, és már csak egyetlen egy morgó, vérszomjas vadállat nézett szembe vele, de az olyan elszántan, hogy Dávidnak minden bátorságára szüksége volt, hogy ne fusson el. Csak kivette zsebéből és felemelte csillogó, fényes tőrét és megforgatta a fenevad előtt. De az sem volt rest. Olyan erővel ugrott a királyfinak, hogy az azonnal hátravágódott, talán még fel is jajdult. Aztán azonban nem várt tovább, megragadta a vadállatát és húzta, rángatta ahogy csak bírta. Végül jó néhány perc múlva, megunva a játékot, felemelte és úgy földhöz vágta, hogy abból azonnal szelíd kiskutya lett. Dehogy támadt többet Dávid királyfira, csak farkát behúzva odasomfordált hozzá, és a cipőjét nyalogatta, míg le nem tisztította róla a legutolsó porszemet is. Aztán pedig alázatosan elsomfordált.
Dávid királyfi boldogan felsóhajtott, majd visszatért a királyi szobájába, ahol a szolgák azonnal fürdővizet engedtek neki, lemosdatták, aranyos hálóruhába öltöztették, és még be is takargatták. Ám mielőtt Dávid királyfi elaludt volna, a manó ismét előugrott a sötétből és egészen halkan így szólt:
- Incsere, bincsere álom vár. A királyfi aszik már. De holnap újra visszavárja gyönyörű, szép palotája.
*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***
Természetfalva megmentése
Természetfalva megmentése Jó néhány évvel ezelőtt Természetfalva egy gyönyörű, egészséges lakóhely volt. A fák csak úgy roskadoztak a lombjaikon alácsüngő hatalmas, zöld levelek és termések alatt. A virágok illatát az egész faluban érezni lehetett, mintha valami varázslat tette volna. Nyáron a gyerekek naphosszat kint szaladgáltak a virágokkal borított, zöld mezőn és olyan hangosan kacagtak, hogy belezengett és velük örült az egész környék. Mondogatták is az öregek, hogy addig jó, míg van min nevetni és a gyerekek így tudnak viháncolni. Akkor még nem is sejtették, hogy eljön majd az idő, mikor minden megváltozik és Természetfalva már nem lesz a régi.
Nyúl Peti az iskolába igyekezett, de igazán késésben volt, ezért átvágott az erdőn, hogy egy kis időt spóroljon magának. Először fel sem tűnt neki a fák furcsa kinézete, de amikor éppen az orra elé esett egy nagyobbacska faág, ijedten megállt és felnézett. Hosszú fülei reszkettek és még a szemét is eltakarta egy pillanatra. Aztán újból felpillantott és ámulva vette észre a természet különös változásait.
Bár már javában tavasz volt, a fák lombjai mögül tisztán látni lehetett az égboltot, mert csak imitt-amott volt egy-egy levél rajtuk. Vagy is inkább levelecske, hiszen cseppet sem hasonlítottak az azelőtti, medvemancs nagyságú levelekre. És maguk a fák pedig mind korhadtak, betegek voltak.
Nyúl Peti a fejét rázva felsóhajtott és ijedten futott az iskolába, hogy elmesélje a többieknek is amit útközben tapasztalt.
– Nocsak, nocsak! – fogadta Petit Szende Őz tanárnéni – Hol jártál? Az óra már elkezdődött. Nyúl Peti lihegve ment közelebb a tanárnénihez és kézzel-lábbal mesélni kezdett. – Elaludtam, ezért kicsit késve indultam el az iskolába. Az erdőn jöttem keresztül, hogy hamarabb ideérjek. De alighogy beértem a sűrűbe, egy óriási ág esett elém. Nagyon megijedtem, de azért bátran megnéztem a fát. De amit láttam... Az egész erdő olyan különös. A fák úgy néznek ki, mintha betegek volnának, és alig vannak leveleik.
Őz tanárnő gondterhelten bólintott és megsimogatta Peti buksiját. – Sajnos nem csak a fákkal van baj. A virágok, a termések, a föld, a víz, a levegő, sajnos mindezek betegek.
Az osztályban zúgolódás támadt és a gyerekek értetlenkedve adtak hangot véleményüknek.
– Tegnap láttam a patakot. – állt fel a székéről Mókus Juci – Valami furcsa fekete folyadék folyt benne. Pedig a mamám azt mesélte, hogy a patak mindig tiszta volt.
– Én a minap egy halom szemetet láttam kiöntve az út mellett, Természetfalva határában. – kiabált előre Róka Berci – A papám káromkodott is, olyan mérges volt a szemetelőkre.
– Bizony, bizony! – Őz tanárnéni széttárta a karját – De ez nem volt ám mindig így. Azelőtt, mikor még Természetfalva a virágkorát élte, minden egészséges és szép volt. A lakók boldogan éltek és minden olyan csodásan nézett ki. Aztán a világ változni kezdett, és ez Természetfalvát is érintette. A közelben felépülő gyárak szennyezik nem csak a mi falunk, de a környék összes településének a levegőjét. Az autók füstje, az eldobált szemetek, a folyókba, patakokba öntött szennyező anyagok, a hanyagság mind-mind megbetegítik a környezetünket. A növények, amik a levegőt tisztítják nem képesek megnőni és terméseket, leveleket növeszteni, mert szennyezett a talaj, amiben élnek, és ahonnan a gyökereik felszívják a vizet. És ha beteg a környezetünk, lassan majd mi magunk is betegek leszünk.
A gyerekek ijedten ugráltak fel a helyükről és odagyűlve Őz tanárnéni köré, egymást túlkiabálva adtak hangot véleményüknek. – Tennünk kell valamit! Nem hagyhatjuk! Nem akarunk mi is betegek lenni! Tisztítsuk meg a környezetünket! – ilyen és ehhez hasonló bekiabálásoktól volt hangos az osztályterem.
Őz tanárnéni csendre intette a diákjait, majd így szólt. – Örülök, hogy felelősséget éreztek és tenni akartok valamit. Éppenséggel lenne is mit. – a tanárnéni megsimogatta az állát és néhány percig elgondolkodva nézett körbe, majd felsóhajtva csípőre tette a kezét – Matematika óra helyett, menjünk és tegyük meg azt, amit még tudnunk. De készüljetek fel, mert igen fáradtságos és nehéz feladat vár ránk.
A gyerekek éljenezve rohantak volna kifelé, de a tanárnéni megállította őket, hogy elmondhassa mindegyikőjüknek a feladatát. Először is az egész osztályt hazaküldte ásóért, kapáért, gereblyéért, vödörért és locsolókannáért, ő pedig elszaladt Szarvas papához, a polgármesterhez, hogy megbeszélje vele a hulladékgyűjtés, faültetés és a patak dolgát. Mire visszaért az iskolába, már a gyerekek jó része is megérkezett, de nem egyedül.
– Az anyukám is eljött. – pironkodott el Sün Marci – Nem tudtam lebeszélni róla.
– Ennek szívből örülök, hiszen most minden segítő kézre szükségünk van. – felelte Őz tanárnéni, és megkoppintotta Marci orrát.
– Az én szüleim is eljöttek segíteni. – húzta ki magát ettől felbuzdulva Mókus Juci – És ahogy láttam, Berci és Luca anyukája is jönni fog.
Őz tanárnő boldogan elmosolyodott. – Ez nagyon dicséretes, mert így látszik igazán, hogy mindenki számára fontos Természetfalva.
Mikor már az egész osztály visszaért az iskolába a szerszámokkal együtt, Őz tanárnéni irányításával elindultak, hogy Természetfalvát bejárva megszépítsék, lehetőségeikhez képest meggyógyítsák a környezetüket. Legelső feladatként az eldobált, elhajigált szemetet szedték össze vödreikbe, persze gumikesztyűben, amit Róka Berci apukája hozott és osztott szét. Majd a szemetet az iskolaudvarán gyűjtötték össze egy kupacban. Olyan ügyesen és lendületesen dolgoztak, hogy alig másfél óra alatt egy hatalmas hegynyi hulladék gyűlt össze.
Néhányan tovább szedték a szemetet, de mások már nekiálltak, hogy az út mentét teleültessék fákkal. A tanárnéni Őz Sziszikével, Róka Bercivel és Róka papával elment a faiskolába, hogy elhozzanak néhány facsemetét, virágokat. És míg Sziszike örömmel cipelte a virágokat, addig Berci értetlenkedve nézett a tanárnénire.
– Minek ez a sok növény? Ha elültetjük őket, úgyis kipusztulnak.
– Minél több a növény, annál tisztább lesz a levegő. – világosította fel a kisdiákját Őz tanárnéni – Azonban nekünk is oda kell figyelnünk, hogy sokáig tudjanak élni és segíteni nekünk a környezetünk tisztán tartásában. Óvnunk, gondoznunk, ápolnunk kell őket. Nem szabad szemetelnünk vagy bármi szennyezőt kiöntenünk. És ha észrevesszük, hogy más ezt teszi, azt jeleznünk kell Szarvas papának a hivatalba, és ő majd intézkedik. Beszéltem vele amíg ti a szerszámokért voltatok, és megígérte, hogy ma délután a Hód csapat a patakot is megtisztítja a szeméttől és a kiöntött olajtól. Így a fák hamarosan már a tiszta vizet ihatják. Sajnos mi egyebet nem tehetünk, mert túl kevesek vagyunk megóvni az egész földet. De legalább ezért a kis darabért, ami a sajátunk, meg kell tennünk, amit csak lehet.
Róka Berci megértően bólintott és sietve vitte a facsemetéket az út szélén dolgozó társaihoz és azok szüleihez, akik addigra már felásták és felkapálták a területet.
Miután elültették a fákat és a virágokat, alaposan meg is locsolták őket folyóvízzel. Ám Peti és Berci nem elégedtek meg ennyivel.
– Mi lenne, ha felhívnánk mindenki figyelmét a környezetvédelemre?
– Mire gondoltok? – nézett rájuk érdeklődve a tanárnéni.
– Csináljunk nagy táblákat és tegyük ki a faluba mindenhová. – felelte Berci.
– Ne szemetelj! Óvd a környezetedet! És ehhez hasonlókat. – kontrázott rá Peti.
A tanárnéninek tetszett az ötlet. Így az elkövetkezendő óra azzal telt, hogy megtervezzék, és elkészítsék a tábláikat.
Láttál már te is ilyen vagy ehhez hasonló táblát? Akkor jusson eszedbe, hogy ezeket Természetfalva elkötelezett, környezetvédő kisdiákjai készítették, hogy ne csak a saját falujukat óvják a környezetszennyezésektől, hanem a tiédet is.
Hírek
- Partner2014-11-08 13:52:59
- 2010.10.18.2010-10-18 10:04:47
A honlap arculata elkészült, kellemes időtöltést kívánok minden látogatónak!
- 2010.10.15.2010-10-15 15:17:08
Az oldal feltöltés alatt áll!
Szavazás